LogSol



Hírek

2024-02-23
Kizárólagos disztribútori szerződés aláírása Nigériában

Cégünk alapítója, Varga Zsolt 2024. február 23-án Abujában, Nigéria fővárosában kizárólagos disztribútori szerződést írt alá Eric Oreofe Awomolo Úrral, az E.A.Knock Energy Ltd. tulajdonosával. A megállapodás aláírását több hónapos előkészítő folyamat előzte meg, amely során mind cégünk, mind disztribútor partnerünk felmérte a nigériai hybrid energiaellátó rendszerek piacát. Nagyon nagy reményekkel állunk közös projektünk elé, melynek első lépése a március 14-én, az Abuja Ipari Kereskedelmi és Befektetési Minisztériumban tartandó előadás lesz. Sok sikert kívánunk Eric Awomolo Úrnak a közös munkához!






2024-01-25
MAAG Hydrid rendszerű dróntöltő energiaállomás az AGROMASH EXPO-n

Izgalmas hét áll mögöttünk!
Nigériai partnerünk, Mr Erik Oreofe Awomolo tisztelt meg minket látogatásával, akivel jövőbeni együttműködésünkről nemcsak íróasztal mellett tárgyaltunk, hanem szerencsénk volt együtt ellátogatni a hazai agrárium legjelentősebb szakkiállítására is. Az AGROMASH EXPO-n az 50 éves KITE Zrt-vel karöltve bemutatásra került a legújabb fejlesztésű MAAG Hybrid rendszerű dróntöltő energiaállomásunk!






2023-12-12
Bemutatkozik a PROCELL® akusztikus hangszigetelő szivacs- termékcsalád

A PROCELL egy nagy mennyiségű égésgátlóval és polimer kötőanyaggal impregnált nyitott cellás, rugalmas poliuretán akusztikus hab, amely megoldásokat kínál a hangcsillapítási és zajelnyelési célokra.
A speciális habréteg a zaj elnyelésére és a hang visszaverődésének megakadályozására nyújt megfelelő megoldást. Nagy sűrűségű impregnált szivacsaink jól ellenállnak a mechanikai hatásoknak, használhatóak hőforrások közelében, vagy akár olajos terekben is.
A termékek legfontosabb jellemzői:
- lángálló, nyitott cellás szerkezet
- különböző vastagság és sűrűség
- különböző felületi variációk






2023-12-04
Jótékonysági összegfogás

Nagy örömünkre szolgál, hogy lehetőségünk volt hozzájárulni e nemes, jótékonysági összefogáshoz, amelynek keretében kimondottan hátrányos helyzetű csángó családok számára juttattak el közel 200 ajándékot.
Bővebben:
https://www.feol.hu/helyi-eletstilus/2023/11/fejer-ismet-bizonyitotta-szereti-a-szorvany-magyart-video
https://www.feol.hu/helyi-kozelet/2023/11/immaron-18-alkalommal-szervezik-meg-az-adventi-jotekonysagi-estet-szekesfehervaron
https://www.feol.hu/helyi-eletstilus/2023/11/a-pusztinai-csango-gyerekekhez-indul-ismet-a-megpakolt-auto






2023-11-06
Az angolai Kyamata csoport képviselőinek látogatása a LogSol Kft-nél.

Nagy örömünkre szolgál, hogy immár második alkalommal láthattuk vendégül az angolai Kyamata csoport képviselőit a LogSol Kft-nél. Ez alkalommal személyesen a cég alapítója, Mr. Pinto Matamba is megtisztelt minket látogatásával! Büszkék vagyunk arra, hogy a termékeink kínálta individuális műszaki megoldások lenyűgözték vendégeinket, így a MAAG hybrid technológiával szerelt berendezéseink hamarosan bemutatkoznak Angolában is!
Bővebben - Itt






2023-11-06
Áramfejlesztő tartós bérlet konstrukcióban? Nálunk mostantól ez is lehetséges!

33 kVA teljesítményű, kültéri John Deere motoros aggregátorainkat mindössze napi nettó 4980 Ft díjért kínáljuk, minimum 2 éves szerződés esetén!
✅Fix bérleti díj, amely költségként elszámolható
✅Azonnali használat
✅A bérleti díj TÁVFELÜGYELETI SZOLGÁLTATÁST is magában foglal
✅7/24 telefonos elérhetőség
✅szakértői tanácsadás
A részlétekről érdeklődjön kollégáinknál.
E-mail: kereskedelem@logsol.hu
Tel.: +3630 633 8521
Bővebben - Itt






2023-11-03
Új termék a palettán!!

Megérkeztek a LogSol új HYBRID áramforrás és energiatároló eszközei♻️
✅Lakosság számára fejlesztve
✅Egyszerű, szakértelem nélküli üzemeltetés
✅LOGSOL megoldás, MAAG minőség, HYBRID technológia
✅Megoldás az energiaforrás és tárolás problémáira
✅Egyedi, költséghatékony megoldás
Bővebben - Itt






2023-05-05
Angolai delegáció járt vállalatunknál

2023. május 5-én angolai delegáció tett látogatást vállalatunk szabadbattyáni központjában. A találkozót a luandai székhelyű, országos szinten is kiemelten kezelt építési beruházásokat előkészítő és végrehajtó Kiyamata cégcsoport kezdeményezte. A hozzánk érkezett delegáció tagjai Eryvaldo Reis úr, a Kiyamata Business Center elnöki tanácsadója, Jessica Dos Santos úrhölgy, a cégcsoport üzletfejlesztéseit koordináló CE REFORMAS üzletviteli igazgatója és Miquel M. Segunda úr, Angola magyarországi konzulátusának munkatársa voltak. Vendégeink magyarországi látogatásának kifejezett szándéka az általuk képviselt cégcsoport és magyarországi vállalatok, szervezetek közti együttműködési lehetőségek feltérképezése, azok kiaknázása. Vállalatunk képviselőivel való találkozás általuk egyértelműen jelzett célja a vállalatainkat érintő üzletviteli információk cseréje, az együttműködési szándék tolmácsolása és potenciális kooperációk megtalálása.

A rendezvény házigazdájaként Varga Zsolt alapító, stratégiai igazgató úr üdvözölte vendégeinket és mutatta be számukra vállalatunk életútját, piaci adottságait, elért eredményeit és releváns stratégiai fejlesztési irányvonalait.

A Kiyamata cégcsoport képviseletében Eryvaldo Reis úr röviden tájékoztatta a jelenlévőket Angola gazdasági-társadalmi sajátosságairól, felvázolta a tulajdonosi kör által preferált országos szintű fejlesztési irányokat, a már megvalósult kezdeményezéseket és a lehetséges fejlődési irányokat vállalataink együttműködési lehetőségeinek kontextusában. A megbeszélést követő üzemi bemutató során a delegáció komoly érdeklődését fejezte ki hibrid munkaállomásunk és „smart lighting tower” eszközünk iránt, melyek alkalmazása hiánypótló megoldást jelenthet az elektromos energia-ellátási problémák kiküszöbölésére és a beruházások helyszíni körülményeinek javítására Angolában és a szomszédos országokban. A tanácsadó úr részéről szíves meghívást kaptunk egy helyszíni egyeztetésre, ahol az angolai vállalat tervei szerint a fejlesztési elképzeléseinek helyszíni bemutatására, az együttműködés részleteinek áttekintésére és konkrét együttműködési megállapodás indítására kerül sor.

Az egyeztetés során, berendezéseink exportálása mellett felvetődött egy, termékeink angolai helyszíni végszerelését biztosító közös vállalat létrehozásának esélye is, mely – logisztikai, kereskedelmi részlegekkel kiegészülve – kiválóan alkalmas lehet angolai központú regionális disztribútori szerepkörének betöltésére, MAAG márkanévvel jelzett berendezéseinkkel ellátva Angolát és a környező országokat.






2023-03-22
5. Modern Mintaüzem látogatás a LogSol Kft-nél

2023. március 22-én megrendezésre került az 5. Modern Mintaüzem Bemutató a LogSol Kft szabadbattyáni központjában.

A rendezvényt ez alkalommal is Kovács Krisztina ügyvezető asszony nyitotta meg, köszöntőjében röviden bemutatta vállalatunk életútját, jellemző termékeinket és szolgáltatásainkat. Az ügyvezető asszony kiemelte a vállalati tudás és összetartozás erejét valamint tájékoztatta a jelenlévőket a 2023. május 24-én megrendezésre kerülő Energia 2023 nyílt szakmai napról. A köszöntőt követően Hirschler Erika, az IFKA Modern Mintaüzem Program mintagyári felelőse részletesen bemutatta a program uniós pályázati rendszerekkel való kapcsolatát, illetve kitért az IFKA kkv-k számára nyújtott szolgáltatásaira is.

Kovács Tamás vezérigazgató tájékoztatójában elhelyezte a Kft-t a hazai vállalkozói szektor körében, a vállalatot főbb statisztikai mutatók alapján vetette össze a kkv-k statisztikai átlag-adataival. Mondandójában hangsúlyozta a vállalati innováció szerepét, a kapcsolati háló fontosságát, a beszállítói- és vevői piac folyamatos figyelemmel kísérésének jelentőségét. A vezérigazgató bemutatta a „Customer Oriented Demand-Driven Manufacturing (CODDM) eljárás kifejlesztése és meghonosítása az aggregátorgyártásban” című, 2020-1.1.2-PIACI-KFI-2020-00134 azonosítószámú projekt végrehajtását és elért eredményeit is, mely révén megújult technológiánk lehetőséget ad a gyártási időszükséglet 4 napra való csökkentésére.

Varga József Zsolt stratégiai igazgató, alapító az organikus vállalati működés sajátosságait tárta a hazai kkv-kat képviselő, 12 résztvevő vendég elé. Mondandójában kiemelte a vállalati innováció széleskörű értelmezését - beleértve a termékek, a szolgáltatások, a technológiák és az üzletvitel integrált innovációját -, melynek biztos és fenntartható alapját az értékteremtő emberek alkotó közösségére épülő, organikus vállalati működés jelenti. A stratégiai igazgató/alapító bemutatta a komplex vállalati stratégia kulcs-elemeit is, melyek az önképzés-, a flexibilis („Rubik kocka”) szervezeti-, az egyéni hozzáadott értékteremtés-, a váratlan válaszok- és a függetlenség rész-stratégiái.

A program zárásaként a jelenlévők tájékoztatást kaphattak hibrid energiaállomásunkról, mobil, kompakt aggregátorainkról, „smart lighting tower” világítótornyunkról, ún. mini gépeinkről, kapcsolódó szerviz- távfelügyeleti-, képzési szolgáltatásainkról valamint betekintést nyerhettek az üzemi életbe és a Battyáni Mozaik Stúdió működésébe is.






2023-03-22
Bemutatkozott a „Customer Oriented Demand-Driven Manufacturing (CODDM) eljárás kifejlesztése és meghonosítása az aggregátorgyártásban” című, 2020-1.1.2-PIACI-KFI-2020-00134 azonosítószámú projekt

2023. március 22-én, a LogSol Kft szabadbattyáni központjában bemutatásra kerültek a „Customer Oriented Demand-Driven Manufacturing (CODDM) eljárás kifejlesztése és meghonosítása az aggregátorgyártásban” című, 2020-1.1.2-PIACI-KFI-2020-00134 azonosítószámú projekt eredményei a hazai kis- és középvállalkozói közönség előtt.

A rendezvényre, melyet Kovács Krisztina ügyvezető asszony nyitott meg, az IFKA Modern Mintaüzem Program keretein belül került sor. A projekt kereteit, folyamatát és elért eredményeit Kovács Tamás vezérigazgató mutatta be. A vezérigazgató elmondta, hogy a fejlesztés célja a Customer Oriented Demand-Driven Manufacturing (CODDM – Vevőközpontú, Igényvezérelt Gyártás) elnevezésű eljárás kifejlesztése és meghonosítása az aggregátorgyártásban, mely a vállalat fő tevékenységéhez, villamos energiaszolgáltató berendezések gyártásához és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatások nyújtásához kapcsolódó kutatás-fejlesztési projektként valósul meg. A projekt eredménye egy olyan termék portfólió kifejlesztése, amely a MAAG aggregátorok következő nemzedékét jelenti. Az új típusú aggregátorok olyan moduláris elvek szerint felépülő, nagy bonyolultságú berendezések, amely előre legyártható, korlátozott változatú részegységek (pl. motor típusok, alternátorok, vezérlők stb.) összességeként tekinthetők. A kutatás-fejlesztési projekt során a vállalatnál alkalmazandó részegység- illetve végberendezés standardok és leltárak állnak elő, valamint sor kerül a gyártási/termelési folyamat azokhoz illeszkedő reorganizációjára is. A CODDM technológia lehetővé teszi a diverzifikált üzemeltetési körülményekhez illeszkedő moduláris aggregátorgyártást, figyelembe véve a folyamatos üzemű illetve készenléti jelleget, a szélsőséges időjárási körülményeket, a speciális károsodás (pl. maró, korrodáló hatások) elleni védettséget, a kültéri/beltéri, esetenként szellőzést, gázelvezetést nehezen biztosító, netán túlhevülést eredményező fizikai tereket.

A projekt végrehajtása révén megújult vállalati technológia lehetőséget ad a gyártási időszükséglet 4 napra való csökkentésére. A projekt megvalósítási időtávja: 2020.10.01 – 2023.03.31.; összes költsége 315.978.300 Ft, az NKFI Alap ehhez nyújtott támogatása 144.890.235 Ft.

A program zárásaként Varga Zsolt stratégiai igazgató vezetésével, a vállalat gyártócsarnokában bemutatásra került a fejlesztés révén megújult gyártási folyamat és a projekt eredményeként előálló prototípust is megismerhették a jelenlévők.






2023-03-20
Vállalatunk bemutatkozása a Török Nagykövetség munkatársai előtt

2023. március 20-án Őexellenciája C. Gülşen Karanis Ekşioğlu török nagykövet asszony tett látogatást Székesfehérváron, a Gazdaság Házában. A rendezvény házigazdája a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (FMKIK) volt, célja Fejér megye vállalatait és hídképző intézményeit valamint a törökországi szervezeteket érintő gazdasági információk cseréje, együttműködés-kapcsolatépítés, a kapcsolati tőke erősítése.

Vállalatunk jól működő törökországi kapcsolatainak elismerését mutatja, hogy a vármegye gazdaságának kiemelkedő eseményére, - mindösszesen két hazai tulajdonosi körű vállalat társaságában - megtisztelő meghívást kapott a LogSol Kft tulajdonosi köre és menedzsmentje is.

A rendezvény nyitásaként Radetzky Jenő elnök úr a jelenlévők elé tárta a kamara tevékenységének palettáját, valamint bemutatta a vármegye gazdaságát, a megvalósult kezdeményezéseket és a lehetséges fejlődési irányokat a két ország szervezeteinek kontextusában. Ezt követően Őexellenciája C. Gülşen Karanis Ekşioğlu török nagykövet asszony adott számot a folyamatban lévő bilaterális együttműködésekről és számba vette jelenkorunk közös fejlesztéseit, az együttműködés lehetőségeit és prioritásait.

A program központi szegmensében került sor három hazai vállalat - a Karsai Műanyagtechnika Holding Zrt., az AlphaVet Kft. és a LogSol Kft. - bemutatkozására. Vállalatunk képviseletében Varga Zsolt alapító/stratégiai igazgató és Kovács Tamás vezérigazgató vett részt az eseményen, akik a jelenlévők elé tárták a vállalati működés, azon belül törökországi üzleti-szakmai kapcsolataink fő irányait, jövőbeni terveinket, a stratégiai- és operatív együttműködésre javasolt területeket. Vállalatunk vezetői felevenítették bilaterális kapcsolatrendszerünk fejlődésének mérföldköveit, közte a Török-Magyar Gazdasági Fórumon, 2017-ben létrejött EMSA Jeneratör - LogSol Kft. Stratégiai Együttműködési Megállapodást, az elmúlt esztendők külképviseleti látogatásait és üzletember találkozóit. A tájékoztatón számbavételre került több mint 30 törökországi partnerünk, valamint sor került beszállítói kapcsolataink és közös termékfejlesztéseink bemutatására is.

A rendezvényt záró konzultációt követően rövid egyeztetésre került sor menedzsmentünk és a nagykövetség munkatársai között, melynek célja az operatív együttműködés megalapozása volt vállalatunk gazdasági kapcsolatainak erősítése, külpiaci terjeszkedésünk szakpolitikai támogatása érdekében.






2023-02-08
Adományozás a török-szír katasztrófa károsultjainak megsegítésére

Vállalatunk több évtizede tartó, szoros kapcsolatot ápol törökországi üzleti partnereinkkel, így különösen fájdalmas számunkra a török-szír határtérséget sújtó földrengések okozta katasztrófahelyzet.
A LogSol Kft. tulajdonosi köre a vis maior helyzetről értesülve megkereste törökországi partnervállalatunkat, a MAAG Turkey-t és informálódott a leginkább szükséges ruhaneműkről, használati tárgyakról és eszközökről.
A tájékoztatás alapján takarókat és párnákat tartalmazó segélyszállítmányt indítottunk a károsultak megsegítésére. Együttérezve török barátainkkal bízunk a károk mielőbbi mérséklésében, a térség működésének helyreállításában.






2022-11-24
Negyedszerre került sor a Modern Mintaüzem látogatásra a LogSol Kft-nél

2022. november 23-án, a Modern Mintaüzem Program keretein belül immár negyedik alkalommal került megrendezésre Mintaüzem Bemutató a LogSol Kft szabadbattyáni telephelyén. A rendezvényt Kovács Krisztina ügyvezető asszony nyitotta meg, köszöntőjében ezúttal is felelevenítette a Kft életútját, kitért vállalatunk eredményeire, termékcsoportjaira. Hangsúlyozta a folyamatos fejlődést, a Kft helyi gazdasági-társadalmi kapcsolódásait és a LogSol kollektíva összetartásának erejét. Ezt követően Hirschler Erika, az IFKA Modern Mintaüzem Program mintagyári felelőse tájékoztatót adott a szervezet működéséről, amely a hazai gazdasági, műszaki és innovációs közélet szereplője. Az IFKA munkatársa ismertette a közhasznú társaság szolgáltatásait, a Modern Mintaüzem Programot és a program kapcsolatát a GINOP ill. GINOP Plusz pályázati rendszerekkel. Kovács Tamás vezérigazgató a számok tükrében bemutatta a LogSol Kft hazai kis- és középvállalkozói körben való elhelyezkedését, mondandójában kitért az üzleti információk és az idő vállalati működéshez kötődő jelentőségére, a hatékony partnerhálózat fontosságára, valamint a vállalkozásnál alkalmazott stratégiai- és operatív tervezés folyamatára is. Varga József Zsolt alapító szemléletes bemutatójában – melyben középpontba helyezte jelenkorunk energiaválságát - kiemelte a vállalat fejlődéstörténeti mérföldköveit, az asztalbérlettől a komplett üzemi területig és az informatikai szolgáltatásoktól az energia testreszabott, vevőközpontú szolgáltatásáig vezető útját. Az Alapító kitért a komplexen értelmezett innováció kiemelt szerepére, amelynek eredményeként kifejlesztett MAAG (MAgyar AGgregátor) termékcsalád egyedi jellemzőivel ismertette meg a jelenlévőket, különös tekintettel a megújuló energiára is támaszkodó, hibrid energiaállomásunkra . Az általa vezetett gyakorlati üzembemutató fókuszba helyezte a vállalatnál alkalmazott, a korábban megszokott gyártási időt töredékére csökkentő CODDM üzemi technológiát, az annak elemeként alkalmazott automata gyártóeszközeinket, ugyanakkor kitért a kollégáink által hozzáadott értékekre is, mely hangsúlyosan megkülönbözteti a LogSol termékeket a tömeggyártással előállított berendezésektől és vállalatunk egyedi, vevőközpontú szolgáltatásait az általános iparági megoldásoktól. A rendezvény zárásaként kötetlen üzleti megbeszélésekre került sor, melynek eredményeképpen lehetőség nyílt új üzleti kapcsolatok kialakítására, kapcsolati hálónk diverzifikálására.






2022-03-24
LogSol Kft – a Modern Mintaüzem

2022. március 24-én megrendezésre került a 2. Modern Mintaüzem Bemutató a LogSol Kft szabadbattyáni központi telephelyén. A rendezvényt ez úttal is Kovács Krisztina ügyvezető igazgató asszony nyitotta meg, kitérve a vállalat alapítástól máig vezető útjára, elért eredményeire, értékeire. Ezt követően Lovas Edit úrhölgy, az IFKA mintagyári felelőse ismertette a Modern Mintaüzem Programot, külön hangsúlyozva annak, a GINOP-1.2.8-20 és VEKOP-1.2.6-20 pályázati rendszerek - a rendezvény vendégkörét alkotó -, nyertes pályázói számára biztosított lehetőségeit. Kovács Tamás vezérigazgató mondandójában a kft életében meghatározó alkalmazott kutatás-fejlesztési tevékenységre, a vállalati működésre jelen, pandémia sújtotta gazdasági-társadalmi helyzetben hangsúlyos idő- és információ tényezőinek jelentőségére hívta fel a figyelmet. A vezérigazgató tájékoztatta a jelenlévőket a vállalati partnerhálózatról, kiemelve az állami/költségvetési szektor szereplőit (kórházak, NKM, Fővárosi Vízművek), hazai- és külföldi termelési-fejlesztési kapcsolatait (Tungsram, KITE, EMSA Jeneratör, AKSA Power Generation), K+F intézményeit (Pannon Egyetem, BME) és formálódó, közép-európai disztribúciós hálózatát (Szlovákia, Szlovénia, Csehország). A Vagyóczki Gergely műszaki munkatárs koordinálta üzemviteli bemutató részeként elsősorban a vállalatnál alkalmazott távfelügyeleti rendszert, a CODDM üzemi technológiát és termékcsoportot, a KITE-vel közösen fejlesztett, speciális aggregátor prototípusát, automata hegesztőrobotunkat, az új fejlesztésű „hibrid energiaállomást”, az E.ON Hungária csoport számára fejlesztett mobil aggregátort és az okos megoldásokkal felszerelt „lighting tower” eszközt ismerhették meg a jelenlévők. A rendezvény a Magyarországon működő szervezetek együttműködésének bemutatására kiemelten koncentrált, a 12 vendég vállalat képviselői kiemelt példákat ismerhettek meg abból a partnerségi tevékenységből, melyet a LogSol Kft. magyar tulajdonú kkv-kel, állami-költségvetési szervezetekkel, háttérintézményekkel, magyar kutatóhelyekkel karöltve végez a helyi gazdaság élénkítése, a helyi lakóközösség életterének jobbítása érdekében.






2021-11-15
Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Irányító Hatóság és nemzetközi partnerei részvételével megrendezett
Üzembemutató és Fejlesztéspolitikai konzultáció a LogSol Kft-nél

2021. november 9-én a Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Irányító Hatóság (GINOP IH) és nemzetközi partnerei részvételével megvalósult Üzembemutatóra és fejlesztéspolitikai konzultációra került sor vállalatunk szabadbattyáni központjában.
A vállalathoz érkező nemzetközi delegáció tagjai olyan intézmények voltak, melyek saját hazájukban az uniós támogatással megvalósuló versenyképességi illetve innovációs programok előkészítéséért és végrehajtásáért felelősek kormányzati szinten. Ezek az intézmények hazájukban pályázati felhívások kidolgozásával, megjelentetésével, a beérkező támogatási kérelmek bírálatával és a támogatott pályázatok végrehajtásának ellenőrzésével, értékelésével foglakoznak. A küldöttség vezetője Magyarország e területen felelős szervezete, a Pénzügyminisztérium Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkársága volt.
A nemzetközi partnerek összesen három vállalkozásnál tettek látogatást az országban, olyanoknál, amelyek példaértékűek saját területükön, más vállalatok számára mintául szolgálhatnak. Büszkék vagyunk arra, hogy a LogSol Kft bekerült a meglátogatott vállalatok csoportjába, lehetőséget kapva nemzetközi kapcsolataink építésére, külpiaci lehetőségeink bővítésére.

Média:
Feol

Fehérvár Médiacentrum






2021-09-23
LogSol Kft – a Modern Mintaüzem

2021. szeptember 23-án, a Modern Mintaüzem Program keretein belül első alkalommal került megrendezésre Mintaüzem Bemutató a LogSol Kft szabadbattyáni telephelyén.
A rendezvényt Kovács Krisztina ügyvezető igazgató asszony nyitotta meg, köszöntőjében felelevenítette a kft életútját, kitért az elmúlt évtizedek legnagyobb eredményeire, termékcsoportjaira, hangsúlyozva a folyamatos újításokat, ötleteket felkaroló, a piacot folyamatosan figyelemmel kísérő és kiaknázó tulajdonosi törekvést és a LogSol kollektíva összetartásában rejlő erőt. Ezt követően Sebestyén Csaba, az IFKA csoportvezetője tájékoztatót adott a szervezet működéséről, amely a hazai gazdasági, műszaki és innovációs közélet szereplője, valamint ismertette a Modern Mintaüzem Programot, melybe Magyarországon működő, XXI. századi megoldásokat alkalmazó és azokat megismerni kívánó cégek kerülnek bevonásra.
Kovács Tamás vezérigazgató mondandójában kitért az információgyűjtésre és feldolgozásra alapozott kutatás-fejlesztés kiemelt szerepére, melynek eredményeként kifejlesztett MAAG (MAgyar AGgregátor) termékcsalád egyedi jellemzőivel ismertette meg a jelenlévőket. Elmondta, hogy a vállalat nemrég lépett üzleti kapcsolatra a Tungsram Cégcsoporttal, melynek eredménye az eseményen bemutatott, „okos” eszközökkel felszerelt, Intelligens Világítótorony.
A Varga József Zsolt alapító tulajdonos által vezetett gyakorlati üzembemutató fókuszba helyezte a vállalatnál alkalmazott CODDM üzemi technológiát és termékcsoportot, közte automata hegesztőrobotunkat, az új fejlesztésű „hibrid energiaállomást”, valamint a már említett, okos megoldásokkal felszerelt világítótornyot. Tájékoztatása szerint a világítótoronyra felszerelt vezérlő eszköz segítségével interneten keresztül, akár távoli településről is irányítható a Tungsram fejlesztésű fényforrás, amelyhez az alternatív energiát LogSol által gyártott modern, mobil aggregátor biztosítja. A világítótorony egy innovatív megoldás lehet olyan rendezvényeknél, építkezéseknél, ahol a „hagyományos” áramvétel nem biztosított. A torony előnyei közé tartozik, hogy mobil, bárhova könnyedén elhelyezhető.
A több mint egy tucat vendég vállalat képviselőinek részvételével lezajlott mintaüzem látogatás kiváló alkalmat biztosított arra, hogy bemutassa a magyar gazdaság élénkítésében érdekelt szereplők együttműködését, kitérve házigazda vállalatunk és a Tungsram Cégcsoport közti innovatív termékfejlesztésre, az IFKA vállalkozásokat támogató tevékenységére és Modern Mintaüzemünk érdeklődő vállalkozások általi megismerésére.






2021-07-09
Büszkék vagyunk

Mai nappal az Európai Unio Szellemi Tulajdoni Hivatala bejegyezte védjegy lajstromába a MAAG by LogSol logónkat. MAAG a Magyar Aggregátor. Tanúsítvány






2021-02-24
György László úr látogatása

A 2021. február 24-e ismét eredményesen zárult, hiszen György László , az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára volt vendégünk és egy igen tartalmas egyeztetést folytattunk. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy folyamatosan fejlődünk és egyre nagyobb célokat tudunk kitűzni, amelyet biztosak vagyunk benne, hogy meg is valósítunk.
Bővebben - Itt






2021-02-22
Üzleti út a Török Köztársaságba

Vállalatunk HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt. által támogatott stratégiai célkitűzéseinek egyike a külpiaci pozícióink török-magyar vállalatközi együttműködésen alapuló erősítése, melynek alapgondolatát a harmadik legnagyobb török gyártóval, az Emsa Jeneratör Rt-vel 2017-ben, a török-magyar államközi megállapodáshoz kapcsolódóan, az Ankarában megrendezett Török-Magyar Üzleti Fórumon aláírt, s azóta is fennálló stratégiai együttműködési megállapodás adta.
Társaságunk tulajdonosi köre és vezetése 2019 óta folyamatosan tárgyal török partnerünkkel a kapcsolat formalizálásának megerősítéséről és tartalmának bővítéséről, melynek célja egy közös vállalat létrehozása.
Vállalatcsoportunk tulajdonosi köre- és vezetése a közelmúltban kapcsolatba lépett a Külgazdasági és Külügyminisztérium érintett szervezeteivel, munkatársaival, melynek részeként, a LogSol cégcsoport képviseletében Varga Zsolt tulajdonos és Kovács Tamás vezérigazgató 2021 februárjában üzleti úton vettek részt a Török Köztársaságban. A szakminisztérium támogatásával megvalósult tárgyalásokon találkozásra került sor Keller László főkonzul úrral, Shiraishi Renáta külgazdasági attasé úrhölggyel, valamint az Emsa Jeneratör Rt. tulajdonosaival és vezetőivel. A megbeszéléseken áttekintett többlépcsős, ám rövidtávú terveink fókuszában a közös vállalat mielőbbi megalapításának stratégiája és operatív lépései, egy – hazai szakembereink tudásán alapuló - termékfejlesztési- és menedzsment központ kialakítása, termelési-fejlesztési-logisztikai-értékesítési vállalati folyamataink remélt piaci kapcsolataink kiszolgálásához igazodó fejlesztése álltak.
Az EMSA isztambuli menedzsment központjában legmagasabb szintű vállalatközi megbeszélésre került sor, török partnerünk részéről Rasim Yildiz úr az igazgatótanács elnöke, Gökhan Güner úr, az igazgatóság tagja, Emin Cakir úr, exportfejlesztési igazgatóhelyettes és Hasret Tozar úr, az exportfejlesztési iroda vezetője vettek részt.






2020-10-06
Szijjártó Péter úr látogatása

2020.10.05-én illusztris látogatók tették nálunk tiszteletüket. Nagyon köszönjük a kitüntető figyelmet! Részletek az országos médiából megtudhatóak. Természetesen mi is jövünk majd néhány fontos információval a látogatás kapcsán.






2020-06-03
Új logóval ellátott teherautó

Az új logó első tulajdonosa. 880 kVA MAAG Mitsubishi motoros áramfejlesztő MAN teherautóra szerelve.






2020-05-12
MAAG, energiát adunk álmaidnak!

A legújabb büszkeségünk: Hálózati szinkronos berendezésünk kamionra építve. Egy újabb csúcs kategóriás berendezés magyar gyárból, magyar munkások és mérnökök munkájának eredményeként. MAAG, energiát adunk álmaidnak!






2020-05-06
MAAG webshop

Raktárkészleten lévő berendezéseink és kiegészítő alkatrészek már webáruházunkból is elérhetőek!

MAAG WEBSHOP

- Azonnali termékelérhetőség
- Országos kiszállítás és telepítés
- Igény esetén extra garancia és távfelügyelet minden aggregátorra

Nézzen be hozzánk ! - http://aggregatorwebaruhaz.hu






2019-05-31
III. NAK Szántóföldi Napok és Agrárgép Show

A "III. NAK Szántóföldi Napok és Agrárgép Show - Mezőfalva" eseményen - Magyarország legszélesebb körű (közel ötven hektáron száznál több kiállító, köztük több mint 9200 m2-en ötvenöt kiállító gépes cég) álló- és mozgógépes szabadtéri kiállításán a LogSol Kft. nyolc darab aggregátora biztosította a rendezvény ideiglenes villamos betáplálását.

Az említett 8 darab aggregátor - villamos energiával ellátandó fogyasztók száma és térbeli távolsága, illetve az időjárási- és útviszonyok korántsem kedvező jellege mellett is- megbízhatóan működött, biztosítva a rendezvény folyamatos és zavarmentes villamos energiaellátását.






2019-05-17
LogSol - Oktatás

Indonéz szakembereknek tartottunk három napos képzést, 2019. május 15-17-én, a LogSol szabadbattyáni telephelyén.
Az oktatást sikeres vizsgával zárták, amelyről oklevelet vehettek át a LogSol Kft. vezérigazgatójától.
Oklevelek:

Oklevél 1.
Oklevél 2.

Köszönjük a részvételt!






2019-05-15
"Szelfipont LogSol módra"

Logsolos fiúk készítették el az úrhidai szelfipontot, melynek ünnepélyes avatására 2019. május 10-én került sor.
Bővebben: Részletes leírás






2019-05-06
Sajtóközlemény

Felépült a gyártócsarnokunk a GINOP-1.2.3-8-3-4-16-2017-00228 keretében. Részletes leírás






2019-04-03
SAJTÓKÖZLEMÉNY

Kapacitásbővítést eredményező beruházás a Logsol Kft. szabadbattyáni telephelyén.” - PROJEKT LEZÁRÁSÁRÓL. Részletes leírás






2019-02-26
ISO 9001:2015

Alkalmazott és bevezetett minőségirányítási rendszerünk alapján, 2019 februárjában megszereztük a "Szünetmentes tápegységek kereskedelme, aggregátorok és mobil aggregátorok kereskedelme és gyártása" érvényességi területen az MSZ EN ISO 9001:2015 számú tanúsítványunkat, amelyre büszkék vagyunk.
Részletes leírás






2018-11-20
LogSol és a Happiness Tánc Sport Egyesület

Cégünk mindig nagy örömmel támogatja a tehetséges fiatalokat.
Támogatásunkkal hozzájárulhattunk ahhoz, hogy a Happiness Tánc Sport Egyesület táncosai részt vehettek a Milánóban megrendezésre kerülő tánc Világbajnokságon.
Részletes leírás






2018-09-13
SAJTÓKÖZLEMÉNY

” Az aero- és termodinakiai folyamatok szétválasztásán alapuló csendes üzemű, nagy teljesítményű, szekcionált rendszerű dízel áramforrás prototípusának kifejlesztése” - PROJEKT LEZÁRÁSÁRÓL. Részletes leírás






2018-08-07
ComAp tréning

Cégünk mérnök csapata 2018.07.25-én a ComAp a.r. által szervezett tréningen vett részt Prágában. A tréningen munkatársaink elméleti és gyakorlati ismereteket szereztek a cseh cég vezérlőiről, különösen az InteliLite AMF 25, InteliGen 200, WebSupervisor, LiteEdit, InteliConfig fajtákra vonatkozóan.






2018-06-22
Kedvezőbb árakon kínáljuk szünetmentes tápegységeinket!

A nyári forróság árcsökkenést eredményezett az általunk forgalmazott UPS berendezésekre, melyek 1-500kVA tartományban állnak ügyfeleink rendelkezésére. A neves „Cover” márkanévvel fémjelezett berendezések megbízhatóak, kiváló ár-érték arányt képviselnek, ennek köszönhetően egyre több hazai intézményben (kórházak, rendőrkapitányságok, önkormányzatok) biztosítják az áramkimaradások áthidalására a biztonságos üzem fenntartását. Az árainkat csökkentettük, a minőséget megtartottuk. Tegyen próbára minket és kérjen ajánlatot!






2018-05-10
LogSol Kft. aggregátorai Indonéziában

A "Szabadbattyányi Híradó" elnevezésű lap újságírója riportot készített a LogSol Group vezérigazgatójával. A hírt olvasva betekintést nyerhetünk cégünk múltjába, mikor és honnan indultunk, valamint, hogy hová is tartunk.
Sierra Leone, Irak, Oroszország és Szlovákia után aggregátoraink megjelentek Indonéziában is. A teljes cikk a linkre kattintva olvasható: Riport






2018-04-24
Egyedi megoldásoké a főszerep tavasszal a LogSol-nál...

Alig vártuk a fagyos napok leköszönését, hisz az idei év eddig egyik legnagyobb megrendelése kapcsán nem csak áramfejlesztő berendezést építünk partnerünknek, hanem a hozzá kapcsolódó kivitelezést is elvállaltuk. Futó projektünk föld-, helyszíni beton és vasbetonmunkálatokkal, valamint épületszerkezeti elemek szerelésével is színesíti tevékenységünket. Alapjárati fokozat egy aggregátoron ? – Igen! Az ügyfél kérése pedig számunkra mindennél fontosabb, így most jelenleg azon is dolgozunk egy másik projektünkben, hogy egy bányászati markológépet, még takarékosabbá tudjunk tenni. A berendezést a Volvo megbízható motorjával építjük, melyet majdan a markológép vezető fülkéjéből, billenő kapcsolóval lehet üzemanyag takarékossá tenni. És ezzel még nincs vége! Multiliftes technológiával szerelt aggregátort, és annak ily módon történő szállíthatóságra vonatkozó egyedi igényt fogalmazott meg egy másik megbízónk, mely projekten ugyancsak becsülettel dolgozunk… Ezen megbízásunk alapján elmondhatjuk, hogy akár olyan berendezést is megépítünk, melyet daruzás nélkül, saját kerekein lehet a végleges helyére gördíteni. Büszkék vagyunk arra, hogy a LogSol Kft. megoldásait a piac nyitottan fogadja, arra pedig még jobban, hogy speciális igényekkel egyre több ügyfél bizalommal fordul hozzánk.






2018-02-02
Technikai tréning

Február 7-én nemzetközi technikai tréninget tartunk partnereinknek Szabadbattyánban, ahol azok mérnökei, technikusai megszerezhetik a MAAG Technical Expert minősítést. Fontos tudni, hogy amennyiben egy partnerünk 2 fő ilyen minősítésű szakemberrel rendelkezik 2 év garancia idővel vásárolhatja meg termékeinket. A rendezvényre még korlátozott számban tudunk jelentkezést elfogadni. Regisztrációját az info@logsol.hu címre várjuk.






2018-01-10
Új MAAG vezérlőnk

Elkészült az új, MGC 509 típusú MAAG vezérlőnk magyar nyelvű menüvel.






2017-11-30
Sikeresen befejeztük a projektünket! "Külföldi piaci megjelenés a LogSol Kft-nél" GINOP-1.3.1-15-2015-00215

Cégünk sikeresen befejezte a "Külföldi piaci megjelenés a LogSol Kft.-nél" megnevezésű projektet. A projekt összköltsége 19 759 494 Ft, melyből 9 879 747 Ft vissza nem térítendő támogatás volt.






2017-11-30
Kelet-Európai terjeszkedés

Vállalatunk megkezdte terjeszkedését elősegítő tárgyalásait Kelet-Európában, melyhez uniós pályázati támogatást szerzett. Első körben Szlovákiában, majd Lengyelországban mutattuk be termékeinket. A felkeresett külföldi vállalkozások látnak esélyt a további együttműködésre, az általunk kínált megoldásokkal reményeink szerint hamarosan északi szomszédainknál is találkozhatunk.






2017-07-07
Török-magyar üzletember találkozó - Ankara

2017 június 29-30-án cégünk is részt vett Orbán Viktor miniszterelnök Úr kíséretében az Ankarában tartott török-magyar üzletember találkozón. Rendkívül büszkék vagyunk rá, hogy a hivatalos program keretében írhattuk alá legújabb együttműködési megállapodásunkat törökországi partnerünkkel.






2017-02-10
Utánfutós aggregátor

Utánfutós aggregátorunk gazdára talált. Az üzembe helyezés megtörtént. Utánfutós aggregátorunkról további képek facebook oldalunkon megtekinthetőek. Ha kérdése van termékünkkel kapcsolatosan írjon nekünk az info@logsol.hu emailcímre.






2017-02-01
Új termékünk született!

Sikeresen levizsgázott az első általunk gyártott utánfutó. Aggregátorainkat ezentúl saját típusengedéllyel rendelkező új termékünkkel együtt kínáljuk ügyfeleinknek.






2017-01-27
Digitálisan Felkészült Vállalkozás

Nagy örömünkre szolgál, hogy cégünk megkapta a "Digitálisan Felkészült Vállalkozás" minősítést.






2016-11-21
Csak még egyszer előre!

Nagy örömünkre szolgál hogy támoghattuk a fehérvári 17-es gyalogezredről készitett játékfilmet. A film premier előtti vetítésén és a vetítést követő fogadáson is részt vehettünk, amelyen jelen voltak a film támogatói, többek között Székesfehérvár Önkormányzata, dr. Cser-Palkovics András polgármester, Vargha Tamás honvédelmi miniszterhelyettes.






2016-10-06
Társadalmi szerepvállalás

Cégünk elkötelezett híve a tehetséges gyerekek támogatásának. 2015. június 25-én, a "LogSol Piknik"-en átadtuk Kovács Zoltán 9. osztályos tanulónak tanulmányi ösztöndíjunkat. Ösztöndíjasunk havi 5000 Ft támogatásban részesül.






2016-10-05
GINOP-1.3.1-15-2015-00215 "Külföldi piaci megjelenés támogatása a LogSol Kft-nél"

Cégünk ismét sikeres pályázatot nyújtott be és 9.879.747,- Ft összegű támogatásban részesült. A pályázat keretein belül cégünk Lengyelország és Szlovákia felé szeretne szorosabb kereskedelmi kapcsolatokat építeni és növelni export tevékenységét a két célország felé.






2016-09-30
Jung József emléktorna

Jung József labdarúgó edző tiszteletére utánpótlás és öregfiúk emléktornát rendeztek 2016.09.24-én (szombaton) Szabadbattyánban. A tornán elsősorban nem az eredményekre fókuszáltak, hanem a lelkes, tisztelgő örömfocira. A rendezvény egyik fő támogatója a LogSol Kft. volt.






2016-06-24
Utolsó "csengetés" !!!

Kedves Barátaink, Vendégeink! Amolyan utolsó csengetésként, a holnapi nagy esemény előtt szeretném összefoglalni mire is számíthattok. Kezünk alatt ég a munka, és készülünk ezerrel a holnapi napra, és ezt akár szó szerint is érthetitek! Szóval készülünk a Napra is! Nem javasolnám senkinek, hogy túlöltözze magát, ahogy mondani szokták, öltönyösök kerüljenek. Ajánlott a könnyed öltözet, és mivel két kerti zuhanyunk és párakapunk is lesz, feredőzésre alkalmas ruhadarabokkal érdemes készülni. Nagy füves terület miatt hozzatok magatokkal plédet, napernyőt (persze mi is készülünk ilyen alkalmatossággal), a napimádók, napozni vágyók nagy örömére napsütésből lesz elég… Megnyugtatásként azért jelezzük, hogy a gyerekprogramok árnyékban lesznek, Őket nem tesszük ki a nagy meleg káros hatásainak… mi meg más egyéb módon kompenzálunk. Várunk Benneteket nagy szeretettel!






2016-04-12
Szervizes autóink

Szervizautó flottánk két új Citroen Nemo autóval bővült melyek segítségül szolgálnak szerviz-valamint sales csapatunk napi munkavégzésében.






2016-04-12

Készülőben a cég új MAAG projektje: extra 'zajcsillapított' aggregátora. További információkat az eszközről az info@logsol.hu emailcímen vagy Világi-Kollár András +36(30)633-85-24 telefonszámon kérhető.






2016-04-04
GINOP-2.1.1-15-2016-00860 "Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása"

Büszkén jelenthetjük be, hogy cégünk 50.250.750,- Ft értékű támogatásban részesül. Pályázatunk témája: "Az aero - és termodinamikai folyamatok szétválasztásán alapuló csendes üzemű, nagy teljesítményű, szekcionált rendszerű dízel áramforrás prototípusának kifejlesztése. A LogSol Kft ezzel ismét egy nagy lépést tesz a fejlődés felé mely vállalatunk mozgatórugója."






2016-03-18
Aggregátor, utánfutó, állvány bérlése-bérbeadása

2016.03.17-től két utánfutó, két állvány, egy dízel aggregátor, valamint egy hordozható aggregátor bérelhető cégünktől. További információkat az eszközökről illetve a bérlés feltételeiről a berles@logsol.hu emailcímen vagy Világi-Kollár András +36(30)633-85-24 telefonszámon kérhető.






2016-02-09
FIGYELEM! Fontos információ!

Levelező rendszerünk átalakítása, tesztelése zajlik a megnövekedett SPAM-ek (levélszemetek) elkerülése érdekében. Szíves türelmüket, megértésüket kérjük. Ha email címünkre küldött üzenetére 2 napon belül nem érkezik válasz, kérjük szíveskedjenek a küldést megismételni. Köszönettel LogSol Kft.






2015-12-21
Téli átállítás

Felhívjuk figyelmüket a téli időszakban is üzembiztosan működő berendezés fontosságára. Ahhoz, hogy az aggregátor hideg időben is problémamentesen el tudjon indulni, a motorblokknak 20 °C fölötti hőmérsékletet kell biztosítani! A motorblokk melegen tartásáról a beépített fűtőpatron gondoskodik, melynek bekapcsolt állapotban kell lennie! Kérjük ellenőrizze ennek működését! Amennyiben a bekapcsolástól számított 1 órán belül a motorblokk nem mutat érdemi hőmérséklet emelkedést, kérjük vegyék fel velünk a kapcsolatot Köszönjük az együttműködést!






2015-11-20
Itt a tél...

Számoljon velünk, aggregátor, szünetmentes tápegység beszerzés előtt kérje segítségünket! Képviselő kollégánk 24 órán belül felveszi Önnel a kapcsolatot! Érdeklődését az info @ logsol . hu központi e-mailcímre várjuk!






2015-11-05
Varázslatos Magyarország

Büszkék vagyunk arra, hogy egyik fő támogatója lehetünk a Varázslatos Magyarország Természetfotó Nonprofit Kft-nek. A Varázslatos Magyarország Természetfotó Nonprofit Kft. alapvető célja, hogy népszerűsítse országunk Nemzeti Parkjainak csodálatos adottságait és szépségeit, valamint biztosítson a természetfotósoknak új pályázati lehetőségeket. www.varazslatosmagyarorszag.hu






2015-09-04
Pályázatot nyertünk! "Külföldi piaci megjelenés a LogSol Kft-nél" GINOP-1.3.1-15-2015-00215

Cégünk sikeresen pályázott és nyert. A projekt összköltsége 19 759 494 Ft, melyből 9 879 747 Ft vissza nem térítendő támogatás.






2015-05-05
Üzleti delegáció tagjaként Tashkentben

Cégünk kiemelt stratégiai célja a 2015-ös évben a nemzetközi terjeszkedés. Ennek jegyében szoros kapcsolatot építettünk ki az elmúlt évben a Nemzeti Kereskedőház Zrt-vel és a Külügyi és Külgazdasági Minisztériummal is. Így kaptunk meghívást Dr. Szabó László miniszterhelyettes Úr kíséretébe az Üzbegisztáni üzleti fórumra, ahol cégünk képviselhette iparágában a magyar KKV szektort. Eredményes tárgyalások folytathattunk az üzbég egészségügyi miniszter helyettesével. Bízunk benne, hogy hamarosan termékeinkkel is építhetjük a magyar-üzbég kétoldalú kapcsolatokat.






2015-02-01
LOGSOL KFT TELEPHELYÉNEK KIALAKÍTÁSA SZABADBATTYÁNBAN

A LogSol Kft. a Nemzeti Fejlesztési ügynökség és a KDRFÜ Közép – Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft mint közreműködő szervezet támogatási rendszerében benyújtott KDOP-1.1.1C-2011-0101 „LogSol Kft telephelyének kialakítása Szabadbattyánban” című pályázatát sikeresen lezárta. A fehérvári székhelyű LogSol Kft. 2001-ben alakult. A cég fejlődésében eljutottunk arra a pontra, hogy specializálódni kell a piac egy – egy szegmensére. Piackutatásaink és az eddigi munkáink tapasztalata alapján arra jutottunk, hogy a hazai és nemzetközi fejlődésünk érdekében nagyobb szervezeti formába kell lépnünk. Saját fejlesztések révén, saját hozzáadott értékkel tudjunk érvényesülni. Fontos még a piac szegmensének kiválasztása is. A világ egyik legkritikusabb pontja az energetika és annak biztosítása. Ezért választottuk egyik fejlődési formának az aggregátorokat, generátorokat melyek iránt a kereslet nő. Cégünk az elektronika és vezérlés területén hozzá tud tenni egy olyan know-how-t mely által a berendezések megbízhatóbbak és biztonságosabbak lesznek. A pályázatban elnyert összeg segítségével cégünk fel tudta építeni új telephelyét mely biztosítja számunkra a megfelelő munkavégzést és a kamion forgalom akadálymentes közlekedését. Ennek sikeres bevezetése után további gépészeti berendezéseket tudunk a termékpalettára felvenni. A 175.073.696,-Ft összköltségű projekt megvalósításához a vállalkozás a 87.536.848,-Ft önerő rendelkezésre bocsátása mellett 87.536.848,-Ft vissza nem térítendő támogatást nyert el az Új Széchenyi Terv segítségével.






2014-12-12
Legújabb sikeresen lezárt pályázatunk

A Fejér megyei LogSol Kft. tevékenységi körének bővítése céljából kutatás-fejlesztési projektet valósított meg. A 'LogSol Kft. innovatív, geotermikus kutak létesítésére szolgáló fúróberendezések kifejlesztése' című projekt 24,96 millió vissza nem térítendő támogatást nyert. A 38,40 millió forint összköltségvetésű innovációs szolgáltatást elősegítő projekt keretében egy fúróberendezés kifejlesztésére került sor. A LogSol Kft. 2001-es megalakulása után informatikai üzemeltetési feladatokat látott el. Tevékenységük folyamatosan bővült, de a fő irányvonal mindig is az egyedi fejlesztések voltak. Az informatikai piac szűkülésével a cég egyre inkább a korábban kiegészítő területnek számító szerver szobák szünetmentesítése felé fordult és 2013. óta a LogSol csoport névadójaként és vezetőjeként szünetmentes tápegységek és aggregátorok, gázmotorok export-importjával és gyártásával foglalkozik. Jelen projekt a Széchenyi2020 program keretében valósult meg, a LogSol Kft. tevékenységi körének bővítése érdekében, az energetikai piacon, geotermikus kutak fúrási, kivitelezési munkáit tudja felvállalni a fejlesztés eredményeképpen. A 24,96 millió forint európai uniós támogatás segítségével az európai és világszinten egyaránt jelentős hazai geotermikus erőforrás kiaknázásához tud hozzájárulni a cég. A fejlesztés eredményeként egy innovatív, geotermikus kutak létesítésére szolgáló fúróberendezés került kifejlesztésre. A beruházásnak köszönhetően a vállalat a meglévő 12 munkahelyet meg tudja őrizni és további 3 munkahely kialakítása várható.






2014-12-04
Újabb pályázatot fejeztünk be GOP-2.1.1-12/B-2013-1120

LOGSOL KFT. KOMPLEX VÁLLALATI TECHNOLÓGIA-FEJLESZTÉS MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK SZÁMÁRA A Fejér megyei LogSol Kft-ben profilváltás zajlik, az informatikáról a hangsúly a szünetmentes aggregátorok gyártására és értékesítése, valamint a hozzájuk kapcsolódó oktatási tevékenységre helyeződik át. Ehhez kapcsolódóan korszerű konferencia- és oktatóközpont kialakítását tervezzük ingatlanfejlesztés, eszközök beszerzése, menedzsment- és szervezetfejlesztés, ill. marketing és promóció által. A fejlesztéstől ügyfélkörünk bővülését, piaci pozíciónk erősödését, valamint közvetve árbevételünk növekedését várjuk. A LogSol Kft. 2001-ben alakult, főtevékenysége egyéb információ-technológiai szolgáltatás, ezen belül informatikai üzemeltetés, rendszerfelügyelet, mobileszközök és akkumulátorok javítása, informatikai eszközök és rendszerek szervíze volt. Microsoft Kisvállalati Termékspecialista minősítéssel is rendelkezik. Az utóbbi évben a hangsúly az informatika területéről fokozatosan a szünetmentes aggregátorok gyártására és értékesítésére, valamint az ehhez kapcsolódó oktatási tevékenységre tevődött át. Cégünk az elmúlt 10 év tapasztalatának és szakértő csapatának köszönhetően kiemelt piaci pozíciót szerzett magának az informatikai megoldások területén. A menedzsment gondosan ügyel piaci helyzetünk megtartására, jövőképe a tervszerű, stabil növekedés, mely koncepcióban jelentős szerepe van a jelenlegi profitváltásnak és tevékenységi kör bővítésnek. Minden rendszer megtervezésekor alapvető kiindulási pontnak tekintettük az ügyfél üzleti igényeit és mivel az IT mindinkább az üzleti működés integráns részévé vált, ezért mindenkor a legkorszerűbb minőségi termékeket és szolgáltatásokat kínáltuk, kínáljuk partnereinknek, melyekkel a piac diktálta kihívásoknak maradéktalanul megfelelhetnek. Ezt az elvet követjük a szünetmentes aggregátorok gyártásában és a hozzá kapcsolódó tevékenységekben is. Szolgáltatásaink folyamatos minőségi javulása elsődleges célunk. Partnereink visszajelzését elemezzük és a helyi viszonyokat figyelembe véve együttesen dolgozzuk ki a legoptimálisabb megoldást. A januárban átadott és beüzemelt szabadbattyáni gyártócsarnokban tervezzük az aggregátorok gyártását és a hozzá kapcsolódó oktatási tevékenységet is, melyet a korszerű konferencia- és oktatóközpontban kívánunk megvalósítani, tehát üzleti profilunkat is szélesíteni kívánjuk az ismertetettek szerint.






2014-08-28
Legutóbbi megnyert pályázatunk

A LogSol Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. „Hatékony vállalkozásokért- vállalati tanácsadás a Közép-dunántúli régióban” programban való részvétele az Új Széchenyi Terv Közép-Dunántúli Operatív Program keretében. 2014.08.28. A LogSol Kft. „Vállalati tanácsadási szolgáltatás támogatása Mikro-, kis- és középvállalkozások részére” program keretében benyújtott pályázatával a Támogatás közvetítő szervezet és Konzorcium Projekt Értékelő Bizottsága döntése alapján 6.308.000,-Ft egyszeri, vissza nem térítendő támogatásban részesül az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, valamint Magyarország költségvetéséből. A projekt összköltségvetése 12.616.000,-Ft, melyet 6.308.000,-Ft saját erő biztosításával és az elnyert 6.308.000,-Ft vissza nem térítendő támogatással valósított meg a LogSol kft. A fehérvári székhelyű LogSol Kft. 2001-ben alakult és informatikai üzemeltetéssel, rendszerfelügyelettel, mobileszközök és akkumulátorok javításával, informatikai eszközök és rendszerek szervízével foglalkozik. 2012-től jelentős profilmódosítást és bővítést hajtottunk végre, ezáltal a hangsúly a szünetmentes aggregátorok gyártására és értékesítésére, valamint az ehhez kapcsolódó oktatási tevékenységre tevődött át. A pályázatban elnyert összeg segítségével egy olyan vállalati és marketing stratégia kidolgozására, valamint on-line marketing terv készítésére kaptunk lehetőséget, mellyel a válság okozta nehéz helyzetben is meg tudjuk őrizni piaci jelenlétünket, valamint hosszú távon is fenntarthatóan tudjuk növelni vállalkozásunkat. A projekt megvalósításához a vállalkozás a 6.308.000,-Ft önerő rendelkezésre bocsátása mellett 6.308.000,-Ft vissza nem térítendő támogatást nyert el az Új Széchenyi Terv segítségével.






2014-02-28
Ismét lezártunk egy pályázatot

A LogSol Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. „Hatékony vállalkozásokért- vállalati tanácsadás és Közép-dunántúli régióban” programban való részvétele az Új Széchenyi Terv Közép-Dunántúli Operatív Program keretében. 2014.02.28. A LogSol Kft. „Vállalati tanácsadási szolgáltatás támogatása Mikro-, kis- és középvállalkozások részére” program keretében benyújtott pályázatával a Támogatás közvetítő szervezet és Konzorvium Projekt Értékelő Bizottság döntése alapján 6.308.000,-Ft egyszeri, vissza nem térítendő támogatásban részesül az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, valamint Magyarország költségvetéséből. A projekt összköltségvetése 12.616.000,-Ft, melyet 6.308.000,-Ft saját erő biztosításával és az elnyert 6.308.000,-Ft vissza nem térítendő támogatással valósított meg a LogSol Kft. A fehérvári székhelyű LogSol Kft. 2001-ben alakult és informatikai üzemeltetéssel, rendszerfelügyelettel, mobileszközök és akkumulátorok javításával, informatikai eszközök és rendszerek szervízével foglalkozik. 2012-től jelentős profilmódosítást és bővítést hajtottunk végre, ezáltal a hangsúly a szünetmentes aggregátorok gyártására és értékesítésére, valamint az ehhez kapcsolódó oktatási tevékenységre tevődött át. A pályázatban elnyert összeg segítségével egy olyan vállalati és marketing stratégia kidolgozására, valamint on-line marketing terv készítésére kaptunk lehetőséget, mellyel a válság okozta nehéz helyzetben is meg tudjuk őrizni piaci jelenlétünket, valamint hosszú távon is fenntarthatóan tudjuk növelni vállalkozásunkat. A 38.400.000,-Ft összköltségű projekt megvalósításához a vállalkozás a 13.440.000,-Ft önerő rendelkezésre bocsátása mellett 24.960.000,-Ft vissza nem térítendő támogatást nyert el az Új Széchenyi Terv segítségével.






2013-12-12
Logsol Kft sikeres pályázata - „Hatékony vállalkozásokért – Vállalati tanácsadás a Közép-dunántúli régióban”

A „Hatékony vállalkozásokért – Vállalati tanácsadás a Közép-dunántúli régióban” Konzorcium nevében eljáró OTP Bank Nyt (mint Támogatásközvetítő) a Logsol Kft.-vel 2013. december 12-én megkötötte a KDOP00000498 azonosítószámú pályázatához kapcsolódó Támogatási Szerződést.






2013-09-02
Végleg lezártuk...TÁMOP-2.3.3/A-09/1-2009-0230

A Társadalmi Megújulás Operatív Program támogatási rendszerében megnyert TÁMOP-2.3.3/A-09/1-2009-0230 számú "Logsol Kft munkavállalóink megőrzése,kompetencia fejlesztés " című pályázatunk fenntartási időszaka véget ért.Cégünk a Támogatói szerződésben vállalt kötelezettségeit maradéktalanul teljesítette,így a támogatott projekt lezártnak minősült.






2013-08-29
„Komplex vállalati technológia-fejlesztés a LogSol Kft-nél”

A Logsol Kft.-t az Új Széchenyi Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott „Komplex vállalati technológia-fejlesztés a LogSol Kft-nél” című, GOP-2.1.1-12/B-2013-1120 jelű pályázatát az Gazdaságfejlesztési Operatív Program Irányító Hatóság vezetője 2013.08.29-én 20.536.400 Ft összegű támogatásra érdemesnek ítélte.






2013-08-01
TELEFONSZÁM VÁLTOZÁS

Tisztelt Partnereink, Kedves Érdeklődők! 2013 augusztus 01-től a központi telefonszámunk megváltozott! Az új szám +36-30/633 8520






2013-07-15
Újabb megnyert pályázat !

A Logsol Kft.-t az Új Széchenyi Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott „A LogSol Korlátolt Felelősségű Társaság exportpiaci jelenlétének erősítése és a piaci versenyben való eredményes részvételének támogatása vállalkozás-specifikus üzleti tanácsadás és hatékony marketingtevékenység révén” című, GOP-3.3.3-12-2013-0099 jelű pályázatát az Gazdaságfejlesztési Operatív Program Irányító Hatóság vezetője 2013.07.15.-i döntése alapján 18.855.510 Ft összegű támogatásra érdemesnek ítélte.






2013-07-11
Sajtóközlemény - Magyar aggregátor készülhet itthon, melyet Európai Uniós támogatásból tud végrehajtani egy székesfehérvári vállalkozás.

„Telephelyfejlesztés” tárgyú, Gyártócsarnok és irodaépület létesítésére elnyert támogatás segítségével lehetőség nyílhat egy újabb magyar termék előállítására a szükségáram-ellátás területén. A MAAG névre keresztelt berendezések előzetes felmérésünk szerint, középtávon komoly teret nyerhetnek az itthoni piac szegmensében. Az Új Széchenyi Terv keretében 2011. december 29-én a LogSol Kft. sikeresen pályázott és nyerte el a KDOP-1.1.1/C-11-2011-0101 azonosító számú projekt keretében, 50 % saját erő biztosításával, 50%-os mértékű, 87.536.848,- Ft vissza nem térítendő támogatást. Évekig kizárólag az informatika terén dolgozó székesfehérvári székhelyű cég, egy ideje új tevékenységi körrel bővült, melyet a szükségáram-ellátást aggregátoros megvalósítása terén kíván végezni. A gyártás mellett a kereskedelmi értékesítés és a berendezések garanciális- és eseti műszaki felülvizsgálatával- valamint szükségszerű javításában valósulnak meg. A csarnok kivitelezését 2012.06.15-én megkezdtük, melynek munkálatai most is folynak. A projekt megvalósulásának tervezett napja: 2014.03.14. A Szabadbattyánban épülő gyártócsarnok 20 új munkahelynek ad majd helyet. Az itt dolgozók a termelésben fognak rész venni. Professzionális gépekkel és eszközökkel, nemzetközileg elismert gyártók alkatrészeiből összeszerelt berendezések kerülnek piacra.






2013-02-17
GOP-2.1.1-09/A-2009-2796 sz. pályázatunk befejeződött

Az Új Széchenyi Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Program támogatási rendszerében megnyert 'A Logsol Kft-nél megvalósításra kerülő szolgáltatás színvonalát emelő, ,szünetmentes áramellátását biztosító technológiai fejlesztés' elnevezésű projektünk fenntartási időszaka véget ért. A Logsol Kft a Támogatási szerződésben vállalt kötelezettségeit sikeresen teljesítette!






2012-06-15
Projekt kezdés

Mai napon a LogSol kft megkezdte a generálkivitelezői szerződés megkötésével a KDOP-1.1.1/C-11-2011-0101 azonosító számon nyilvántartott, az Új Széchenyi Program keretében támogatott telephelyfejlesztési projektjét.






2012-04-25
Támogatási szerződés aláírása

Mai napon cégünk aláírta a támogatási szerződést a KDRFÜ-vel. AZ Új Széchenyi Program keretében a LogSol Kft telephelyének kialakítása Szabadbattyánban címmel beadott 175 073 696 Ft összköltségű projektet 87 536 848 Ft értékben támogatja a KDRFÜ Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft, mint Közreműködő Szervezet.






2011-05-28
…és fordultak!

Természetesen egy „kormányos” szállítmányozási cég fordult hozzánk! A GRIFF TRANS 2000 Kft. 1996 óta folytat belföldi és nemzetközi árufuvarozói, szállítmányozói valamint fuvarszervezői tevékenységet. Minden, ami mozdítható volt és ami összefüggött az informatikával elköltöztettük. Reméljük, hogy az új helyen is sikeresen szervezik a fuvarokat. Köszönjük, hogy ránk bízták magukat!






2011-05-03
Költöztetéssel is forduljon hozzánk

Mielőtt bárki telefonálna, hogy a 3 ajtós koloniál szekrényét helyezzük át a szobából a spájzba, előtte elmondjuk, hogy cégek informatikai költöztetését vállaljuk. Elme Automatikai Kft. egy sikeres Eu-s pályázat megnyerése után a projektzáró feladatokra cégünket kérte fel az Elme vezetése. Az új irodaházban mi végeztük az infrastrukturális felújításokat. Pc-ket nyomtatókat- és egyéb irodai berendezéseket szállítottunk és üzemeltünk be. Köszönjük a bizalmat Elme.






2011-01-15
Rólunk szól...

2011 január Irány Bamako. Rajt után… A város sportszerető közönsége lelkesen üdvözölt bennünket, amikor a budapesti rajtot követően megálltunk Fehérváron. Fejér Megyei hírlap:” Alig egy óra múlva a résztvevők, a 160 autó legénysége pár percre máris megpihent az egyik székesfehérvári nagyáruház parkolójában, ahol a város önkormányzata meleg teával és pogácsával fogadta őket. Aztán amikor begördült a 67-es rajtszámú 10 éves Lada Niva, nagy üdvrivalgás fogadta a legénységet: a 42 éves Varga Zsoltot és társát, az 50 esztendős Gál Tibort. Több száz érdeklődő, barátok és rokonok tapsoltak nekik, akik Székesfehérvár hivatalos csapataként, LogSol Fehérvár Team néven a túra kategóriában rajtoltak el.” Polgármesterünk hivatalos honlapja: http://www.cserpalkovics.hu/index.php?id=215 Székesfehérváron tart pihenőt a Budapest-Bamako rally Elfogadva Székesfehérvár polgármesterének, dr. Cser-Palkovics Andrásnak invitálását, a fővárosi rajt után először Székesfehérváron tart pihenőt a Budapest-Bamako Rally mezőnye. A futamon résztvevő kb. 150 csapatban vannak a Dakarról ismert „nagy nevek”, azaz külföldi pilóták és ismét van fehérvári csapat is. A LogSol Fehérvár Team 67-es rajtszámmal versenyez. Percenként indítják a Hősök teréről a versenyben résztvevő autókat, így várhatóan Székesfehérvárra is sorban gurulnak majd be a csapatok. Az autók az elkerülő út melletti Tesco-parkolóba érkeznek meg 10 órától kb. 12 óráig. Mindegyik csapat 10 percet tölt városunkban, a résztvevőket Östör Annamária, az egészségügyi és sporttal kapcsolatos feladatkörök tanácsnoka köszönti Székesfehérvár polgármestere nevében. Emellett meleg teával és pogácsával kínálják a hosszú útra induló pilótákat és navigátoraikat. A verseny karitatív célokat szolgál, a csapatok által gyűjtött adományokat kamionok szállítják az afrikai térség megsegítésére. A mezőnyt kísérő kamionok is megállnak majd Fehérváron, a parkoló külső felén gyülekeznek a szállítójárművek és sofőrjeik. A 67-es rajtszámú LogSol Fehérvár Team várhatóan 11.15-11.20 körül érkezik meg a parkolóba.






2010-12-05
Velünk a város!

Bamakoba készülünk. Fehérvár LogSol Team a 67 rajtszámot tudja magáénak. A városvezetés élén Dr Cser-Palkovics András polgármester úr felvállalta csapatunk szponzorációját. A polgármesteri hivatal tanszerek vásárlásához nyújt segítséget, amit Mali fővárosában fogunk átadni a gyerekeknek.






2010-11-19
Dupláztunk!

BIS és plazmavágó. A sikeres bemutatkozás után, régi partnerünk újabb megbízással tisztelt meg bennünket. Köszönjük BIS!






2010-10-14
Sikeres itthoni beruházás...

A Székesfehérvári Református Egyházközösség megbízott bennünket, hogy a kezelése alatt üzemelő Talentum Református Iskolát lássuk el a legmodernebb iskolai berendezésekkel, és rendszerekkel. Számítástechnikai szakembereink vezetésével kidolgoztuk a legideálisabb konfigurációt. Vizuálistábla projektor és laptopok működnek együtt, hogy a tanulók minél jobb körülmények közt tanulhassanak.






2010-09-10
Őrület...

Cégvezetőnk őrült ötletét megvalósulni látjuk. Elkezdtük kivitelezését. Egyelőre még csak a járművet néztük ki, ami kibírja addig… ja és vissza. Nem vagyunk érthetőek? Nem mondtuk még? Cégünk saját szponzorálásban elindul a 2011 Bamako rallyn!!!!






2010-08-11
Ismét Vecsésen

2010. augusztus 11. Régi partnerünknél a Vecsési Egészségügyi Szolgálatnál további biztonságtechnikai rendszert építettünk be sikeresen. Az egész épületegyüttesben a legmodernebb technológiát vezettük be.






2010-07-21
BIS Százhalombatta

2010. július 02. Sajátfejlesztésű plazmavágó a BIS-nek. Új szoftver új fejlesztés. A kezdeti nehézségeket áthidalva és a fejlesztés utáni apróbb beállítási problémákat kijavítva sikeresen adtuk át a berendezést.






2010-05-01
Éljen Május 1.

Munkával ünnepeltük a Munka ünnepét. Kimunkáltunk egy új megjelenési formát. A régiónkban méltán elismert laptop szervizünknek külön oldalt hozunk létre. Megkezdődtek a fejlesztések. Hírek folyamatosan.






2010-04-21
Webfejlesztés

Sikeresen átadtuk partnerünknek a megrendelt honlapot. A varázslatos Magyarország egy természetfotózással foglalkozó weboldal melyen természetfotósok mutatják be, többek közt a magyar tájvédelmi körzetek állat- és növényvilágát. A fejlesztést nagyon alacsony költségvetéssel számoltuk, ezzel is segítve és szponzorálva az oldalt. www.varazslatosmagyarorszag.hu






2010-04-16
LogSol 2010 év szoftvere. Sikeresen mutatkozott be legújabb sajátfejlesztésű szoftverünk az efi.

Az efi [elektronikus finánc] egy jövedéki adminisztrátor. Jogszabály által előírt jövedéki nyilvántartás vezetési kötelezettség megnehezítette a benzinkutasok dolgát. Hozzánk fordultak segítségért. Az új szoftver benzinkutakon, a Vám- és Pénzügyőrség számára szükséges nyomtatványokat készíti el. Továbbá segítséget nyújt a műszakváltások gyors lebonyolításában, a készlet elszámolásban, a kalibrációs tábla elektronikus tárolása áttekinthetőbbé teszi az elszámolásokat.






2010-03-02
Munkahelymegörző támogatás képzéssel kombinálva TÁMOP-2.3.3/A pályázat segítségével

Cégünk sikeresen pályázott és nyert 7 109 157 Ft képzési támogatást a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, Társadalmi Megújulás Operatív Program támogatási rendszerben TÁMOP-2.3.3/A-09 pályázati kiírás keretében. A kapott 100%-os támogatás felhasználásával munkatársaink nyelvi képzésen és asszertív kommunikációs képzésen vehettek részt. Így magasabb szinten tudjuk ellátni munkánkat és szélesíteni Ügyfeleink körét akár határainkon túl is. Köszönjük a segítséget! www.nfu.hu www.esza.hu






2009-10-07
Aggregátor és szünetmentes tápegység beszerzése GOP-2.1.1-09/A pályázat segítségével

Cégünk sikeresen pályázott és nyert aggregátor és szünetmentes tápegység beszerzésére 5 345 500 Ft támogatást az Új Magyarország Fejlesztési Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Program támogatási rendszerben GOP-2.1.1-09/A pályázati kiírás keretében. A kapott támogatás felhasználásával 10 691 000 Ft értékben 30kVA-es aggregátort és 30kVA-es szünetmentes tápegységet vásároltunk, amely 57 perc áthidalási idejével kiküszöbölhetővé válik az áramkimaradások által okozott problémák tömege, így kiesések nélkül tudjuk ellátni munkánkat és biztosítani Ügyfeleink részére a szolgáltatás állandó magas színvonalát. Köszönjük a segítséget! www.nfu.hu www.magzrt.hu






2009-09-13
Fotópályázat

FTN2009 programjához kapcsolódó természetfotó pályázaton a LogSol szponzorációban felajánlott egy 1 TB HDD készüléket, amit a hét végén az ügyvezetőnk át is adott a kategória győztesnek! Gratulálunk!






2009-09-12
Szombathelyi Posta

Már „távolból” is felfigyeltek ránk!:D A szombathelyi POSTAPONT kft. bennünk látta azt a partnert, akiben megbízhat. Sikeres és kölcsönös együttműködésünk első lépéseként Xerox, Symbol, Samsung típusú informatikai eszközöket adhattunk át. Köszönjük POSTAPONT!






2009-09-11
Vállalatirányítási rendszer

Budapesten ismét letettük a névjegyünket! Az EU-SEC TEAM Kft-vel történt egyeztető tárgyalásokat követően mindkét fél örömmel írta alá a megbízási szerződést. Az EU-SEC TEAM Kft a Vállalatirányítási Rendszerének Kialakítását bízta ránk!






2009-09-10
Fehérvár Televízió

Helyi viszonylatban tovább erősödik a piaci jelenlétünk! A Fehérvár Televízió Rendszerfejlesztési projektjében segített a LogSol. Szakembereink szívesen segítettek a problémák megoldásában és kereskedőink időben leszállították a rendszerfejlesztéshez szükséges informatikai eszközöket! …és ha már ott jártunk egy reklámfilmet:…de erről majd később!






2009-08-31
Pályázatot nyertünk GOP-2.1.1-09/A

Cégünk sikeresen pályázott és nyert 5 345 500 Ft támogatást az Új Magyarország Fejlesztési Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Program támogatási rendszerben GOP-2.1.1-09/A pályázati kiírás keretében. A kapott összeget aggregátor és szünetmentes tápegység beszerzésére szeretnénk felhasználni, hogy a nagyobb rendelkezésre állással még jobb és biztosabb szolgáltatást tudjunk nyújtani Ügyfeleink részére.






2009-03-10
Újabb beruházási program

Újabb beruházási program keretei között, átadhattuk a Magyar Labdarugó Szövetség részére HP nyomatatókat, valamint a Fujitsu Siemens notebookokat!






2008-02-01
Vecsési Egészségügyi szolgálat, egynapos sebészet…

Átadásra került a Vecsési Egészségügyi Szolgálat egynapos sebészete, ahol beléptető rendszert, tűzjelző és riasztó rendszert valamint kamerarendszert fejlesztettünk.






2008-01-02
Alto Nyomda Kft. Vállalatirányítási rendszere…

Megkezdtük az Alto Nyomda Kft. vállalatirányítási rendszerének bevezetését.






2007-11-05
Sikeresen befejezett oktatások.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel kötött támogatási szerződés szerint a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program keretében a munkatársaink sikeresen teljesítették a vezetői, nyelvi és MCSE képzéseket.

„Értékünk az ember”






2007-10-01
Prímagáz Zrt. tartályos autóinak mobilszámlázó rendszere...

2007. októberében lefutott az első sikeres teszt a Prímagáz Zrt. tartályos autóinak mobilszámlázó rendszere.






2007-08-16
Prímgáz Zrt. gépjárműkövető rendszere...

2007. augusztusában megkezdtük a Prímagáz Zrt. gépjárműkövető rendszerének kiépítését.






2007-08-15
Rádi Pékség teljes termelés irányítási rendszere...

Átadásra került az egri Rádi Pékség fejlesztőink által létrehozott teljes termelés irányítási rendszere, mely magában foglalja a megrendeléstől a számlázásig az összes munkafolyamat digitalizálását, valamint a boltok PDA-val, vagyis mobileszközös rendeléssel történő ellátását.






2007-08-14
Vecsési Rendelőintézet teljes gyengeáramú rendszerének kiépítése...

Sikeres projektünkként átadásra került a Vecsési Rendelőintézet teljes gyengeáramú rendszerének kiépítése, ezen belül a tűz- és behatolás jelző rendszere, strukturált hálózata, hangosítása, beléptető rendszere, valamint zártláncú videó hálózata is. Az előbbieken felül központi szünetmentes tápegységgel láttuk el a Rendelőintézet teljes hálózatát.






2007-08-13
CRM (Costumer Relationship Management) rendszer...

GVOP 4.1.2-es sikeres pályázatunknak köszönhetően bevezetésre került cégünknél a CRM (Costumer Relationship Management) rendszer, melynek segítségével egy központi ügyféladatbázist kialakítva minden szempontból még jobban meg tudjuk ismerni ügyfeleink igényeit, jellemzőit. Ezen igények feltárása után az eddigieknél is jobb, színvonalasabb kiszolgálásban tudjuk, partnereinket, ügyfeleinket részesíteni.






2007-07-19
Kutatás-fejlesztési támogatás pályázat...

Az ITDH Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. által kiírt pályázaton nyomdai úton előállított kiadványra és elektronikus adathordozók készítéséhez nyertünk támogatást. A pályázaton nyert összeget a saját fejlesztésű ILR széles körben megismertetésére használtuk fel, mely során lehetőségünk nyílt angol nyelvű kiadvány készítésére is, hogy azt a nemzetközi piacra is tovább vihessük.






2006-09-29
Pályázati szerződés...

Cégünk dinamikus fejlődésének elősegítése érdekében aláírásra került a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel kötött támogatási szerződés. A nyertes pályázatunknak köszönhetően 3994074 Ft támogatást kaptunk a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program keretében a munkatársaink vezető, nyelvi és MCSE képzéseken vehettek részt.






2006-07-12
Kutatás-fejlesztési támogatás pályázat...

A GVOP által kiírásra kerülő „A vállalati innováció támogatása” című kutatás-fejlesztési támogatás pályázatot sikeresen elnyertük. A projekt keretén belül az akkor ILR-nek keresztelt logisztikai megoldás 1.0 verziója 6 fejlesztőmérnök és a gödöllői Szent István Egyetem logisztikai tanszékének másfél éves kutatómunkájával jött létre.






2005-04-04
Pályázati szerződés...

A Magyar Vállalkozásfejlesztési Kht-vel aláírásra került a "Nagy integritású informatikai eszközök szervizeléséhez szükséges technológiai háttér megteremtésére" című pályázati szerződés. A projektnek köszönhetően lehetőségünk nyílt egy korszerű digitális munkaállomás kialakítására, mely nagymértékben emelte szolgáltatásunk színvonalát.






2004-02-20
A LogSol kft megszerezte...

A LogSol kft megszerezte az MSZ EN ISO 9001:2002 minőségügyi menedzsment rendszer szerinti tanusítványt.






2003-05-19
A LogSol Kft. új Információvédelmi Portált indított...

A LogSol Kft., mint a SecForum (www.secforum.hu) információvédelmi portál üzemeltetője publikációs lehetőséget kíván nyújtani felső- és középfokú oktatási intézmények oktatóinak és hallgatóinak.






2003-04-07
Ingyenes információ védelmi átvilágítás...

Elindítottuk ingyenes információ védelmi átvilágítás szolgáltatásunkat. Ügyfeleink WEB oldalunkon történő regisztrálás után férhetnek hozzá a 77 kérdést tartalmazó interaktív teszt oldalhoz. A kitöltők az értékelésünk után képet kapnak cégük információ védelmi helyzetéről, különös tekintettel az erősségekre és a gyengeségekre.